Dr. Tímár Renáta
belgyógyász, endokrinológus szakorvos
Rövid önéletrajz

Dr. Timár Renáta adjunktus vagyok. Köszönöm, hogy megtisztel figyelmével!

Néhány szó magamról és pályafutásom eddigi állomásairól. 1993-ban végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Az egyetemi évek alatt eltöltött gyakorlati idő után Prof. Csillag József főorvos úr invitálására kezdtem pályámat a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán, majd 2000-ben belgyógyászati szakvizsgát tettem. Szintén Csillag főorvos úr vezetésével kezdtem el ezután endokrinológiai problémákkal küzdő betegekkel foglalkozni. 1994-től 2008-ig dolgoztam belgyógyászati osztályon, valamint endokrinológiai és diabetológiai szakrendelésen. 2008-2011 között háziorvosi munkát is végeztem.

Majd 2014-ben nukleáris medicinából szakvizsgáztam és jelenleg az endokrinológia mellett ezzel  a szakterülettel is foglalkozom, mely a betegségek kivizsgálásában és terápiájában is nagy segítséget jelentő ága az orvostudománynak, ezáltal még részletesebben tudok foglalkozni gondozott pacienseimmel.

Szakrendelések
Rendelési idő
Hétfő 16:00 - 20:00 | Endokrinológia