Lépjünk együtt új útra!

2020. február 11.
Elképzeltünk valamit, amihez mindenünk megvolt, csupán az építőkockákat kellett összerakni. Elkészültünk vele és most szeretnénk odaadni. A Partner Medical új szintre lépett, ahová Önöket is szeretnénk meghívni.

Ismerős ugye az a szlogen, hogy „1-et fizet, 2-t kap”? Általában a boltok kirakataiban jön szembe nagy villódzó táblákon, hogy aztán kapva a kihagyhatatlan alkalmon, bőséggel bevásároljunk olyan dolgokból, amire lehet, hogy semmi szükségünk nincs.

Na de hallották-e már az egészségügyben ezt a kifejezést? Valószínűleg nem sűrűn, hiszen furcsán is nézne ki, ha egy influenza-oltás mellé most egy fogtömés is ajándékba járna!

Pedig – ha nem is ilyen piaci stílusban – az egészségügy területén is vannak olyan lehetőségek, amelyeket érdemes megragadni.

Amikor a Partner Medical-t megnyitottuk, tudtuk, hogy sok munka áll majd előttünk, hogy Veszprém egyik meghatározó magánorvosi központjává tegyük. Tudtuk, hogy nem lesz elég csak a szakértelem, a modern berendezések, vagy a nyugodt légkör kialakítása, folyamatosan figyelnünk kell pácienseink igényeit.

Ha kellett tanácsot kértünk, és elfogadtuk az építő jellegű kritikákat is.

Több mint egy évvel a Partner Medical elindulása után szerintünk már van annyi tapasztalat a hátunk mögött, hogy elinduljunk egy új, eddig járatlan úton. Ahol ugyan számos ismerős megoldással találkozunk majd, mégis így együtt még nem tűntek fel sohasem.

Ezért februártól elindítottuk a Partner Medical komplex egészségfejlesztési szűrőprogramját!

Összegyűjtöttük azokat a szolgáltatásokat, amelyek után a legtöbb páciensünk érdeklődött és egy mostantól együtt, egy csomagban kínáljuk Önöknek az összeset.

Na de mit jelent ez a gyakorlatban? Megpróbáltuk összegyűjteni a legfontosabb tudnivalókat, amiket Önök is megkérdeznének!

  • Ha egészségfejlesztési programunkat választja, akár 7 különböző szűrésen is részt vehet egyszerre. Ezáltal szakorvosaink segítségével átfogó képet kap egészségügyi állapotáról, nem csak egy-egy területet vizsgálunk, hanem a fejbúbtól a talpáig.

Ez a nyolc szakterület pedig a

- kardiológia

- belgyógyászat

- bőrgyógyászat

- érsebészet

- ultrahang diagnosztika

- dietetika

- fogászat

  • Az összes vizsgálat azt hivatott feltárni, hogy az Ön egészségügyi állapota megfelelő-e, mire kell figyelnie a mindennapokban, esetleg min kell változtatnia ahhoz, hogy hétköznapjaiban Önnek és szeretteinek ne kelljen stresszben élnie a betegségek miatt.
  • Azt is tudjuk, hogy külön-külön a szakorvosi vizsgálatok lehet, hogy megterhelőek lennének az Ön pénztárcájának. Éppen ezért, ha komplex egészségfejlesztési programunkat választja, akár 40%-ot is megspórolhat a vizsgálatok árából!
  • Tisztában vagyunk vele, hogy mindenki ideje drága, ezért úgy szerveztük meg szűrőprogramunkat, hogy Önnek ne kelljen átszerveznie a mindennapjait, nem kell napokon, vagy akár heteken keresztül szűrésekre járnia. Csupán egy szombat délelőttöt kell rászánnia az idejéből, és mi ennyi idő alatt garantáljuk Önnek, hogy elvégezzük a legfontosabb vizsgálatokat.
  • És hogy miért éri ez meg Önnek? Azt szeretnénk, hogy minden páciensünknek a szűrések után negatív eredményeket tudjunk átadni. Ugyanakkor az ördög sohasem alszik, és lehet, hogy pont a Partner Medical szűrőcsomagja lesz az, ami segít idejében kiszűrni egy későbbiekben veszélyes betegséget.

Egy időben, egy helyen, várakozás nélkül! Továbbra is ennek szellemében végezzük a munkánkat az Önök bizalmából, az Önök egészségéért!